Rally Obedience
Mi az a Rally Obedience?
Egy – hobbiként is űzhető – engedelmes versenysport, amely elsősorban a kutya és a gazda közötti együttműködést, kommunikációt helyezi előtérbe. Feladatai teljesíthető kihívást jelentenek a családi kutyák számára is, a felkészülés pedig kiváló közös elfoglaltság a mindennapokban.

Milyen feladatokból áll?
Szinttől függően egy 12-24 állomásból álló feladatsort kell önállóan teljesíteni, alapvetően lábnál követésben. Az egyes állomásokon alacsonyabb szinten főleg különböző alapengedelmes gyakorlatok – ültetés, fektetés, helyben maradás, bójás feladatok – szerepelnek változatos és érdekes kombinációkban, magasabb szinteken pedig egyre nagyobb kihívást jelentő feladatokkal találkozhatunk, mint pl. a távolságkontroll vagy a jobb láb mellett végzett gyakorlatok.
A pálya – tehát az állomásokon végrehajtandó feladatok és azok sorrendje – versenyről versenyre változik, soha nem egy begyakorolt koreográfiát kell előadni.
Miért jó?
A rally obedience valójában egy közös játék a kutyával, ennélfogva bárki örömét lelheti benne. Hangulatában sokkal kevésbé merev, mint az engedelmes sportok általában: versenyeken is megengedett, sőt, támogatott a kutya folyamatos biztatása, a kommunikáció, és az elvárások is inkább az átlagos családi kutyák képességeihez igazodnak.
Fontos szempont lehet, hogy a rally obedience sem a kutyától, sem a gazdától nem követel sportolói képességeket, ami a fizikumot illeti; átlagos mobilitással teljesen jól kivitelezhető a képzés és a versenyzés is.
Természetesen mint minden sport, a rally is elhivatottságot és kitartást igényel, cserébe viszont hosszú távon lesz közös elfoglaltságunk, sikerélményeink, és magasabb szintre emelhetjük az együttműködésünket.

Hogyan kezdhetem el?
Aki most kóstol bele először az engedelmes sportok világába, annak mindenképpen érdemes elvégeznie a kis csoportos (3-5 fő) Rally Obedience alapozó tanfolyamot. Itt megismerkedünk a rally alapvető szabályaival, a kezdő feladatokkal, a sporthoz szükséges képzési technikákkal, és persze nagy hangsúlyt fektetünk a motivációra is, hogy a későbbi gyakorlás is tudatos és gördülékeny legyen.
A tanfolyam után heti tréningekre és a teljes pályás gyakorlásokra lehet járni, ahol mindenki a saját tempójában fejlődhet. Legyen cél akár a kutya lefárasztása, akár a versenysport, örömmel látunk :)
Ha nem most kezdem a sportot…?
Ha rallyztál vagy űztél más engedelmes sportot korábban, akkor egyszerűen a lenti elérhetőségeken jelentkezhetsz. Ha alapvetően egyedül készülsz fel, csak néhány feladatot kellene átnézni, arra is van lehetőség.
Teljesen kezdőtől 3-as szintig vállalunk felkészítést.
Rally Obedience alapozó tanfolyam
Indul: 2023. március 11. (szombat)
A foglalkozás időpontja: szombat és vasárnap 9:00 – 10:00
Időtartam: 4 hét (8 alkalom)
A tanfolyam díja: 45 000 Ft
Heti tréningek
Heti kétszer (szerdán reggel és szombaton délelőtt) egy órás, kislétszámú foglalkozásokon csiszoljuk az egyes feladatok kivitelezését csoportos és egyéni feladatokkal. Erre zárt facebook csoportban, a heti órák kiírásánál lehet jelentkezni.
A foglalkozások ára:
- egy alkalom: 3 500 Ft
- 5 alkalmas, két hónapig felhasználható bérlet: 14 000 Ft
Jelentkezés:
Szenczi Ildikó
0670-285-8816
info@novasuli.hu
Fontosabb eredmények
Szenczi Ildikó
2019: obedience és rally obedience segédbírói vizsga
2020: Zizivel (pitbull mix) Rally Obedience Országos Bajnokság RO1 szint, 3. hely (100/94 pont)
2021: Zizivel (pitbull mix) Rally Obedience Országos Bajnokság RO2 szint 1. hely (100/98 pont) videó